Ha sport, akkor kézilabda

LABDASZERZÉS

A védőjátékosok feladatköre nem szűkíthető le csupán az ellenfél késleltetésére és feltartóztatására, de amennyiben arra jó alkalom adódik, kísérletet kell, hogy tegyenek a labda megszerzésére is. Ezt a célt a játékszituációnak megfelelően alkalmazott technikák felhasználásával érheti el a védő. Így a labdaszerzés megkísérelhető a támadó labdaátvételének megelőzésével (halászás), a támadó által felületesen birtokolt labda ellopásával (elütés), vagy a kapura lövésre, átadásra felkészített labda dobókézből való kijátszásával (kisodrás).

A kisodrás

kisodrás a védekezés egyik technikai eleme, amely a kapuralövés megakadályozásának egyik módja, bár alkalmazása nagyon balesetveszélyes, így az oktatását és a használatát is körültekintően kell elvégezni, illetve alkalmazni.

A kisodrás technikai leírása: a védekező játékos a támadó után ugrik fel, legtöbbször oldalazó mozgást követően, a saját kapuelőtere fölé, ügyelve, hogy ne lépjen a vonalra. Az ellenfélhez közelebbi karját nyitott tenyérrel, alulról felfelé irányuló mozgással lendíti, ezáltal a támadó lövéshez felkészített kezéből görgeti ki a labdát. Nagyon fontos, hogy a mozdulat végzése közben sem kézzel, sem más testrésszel nem érintheti a támadót.

A mai modern kézilabdázásban a kisodrás használatát az esetek döntő többségében időleges kiállítással és büntetődobással „jutalmazzák”, ugyanis nagyon nehéz megítélni, hogy ténylegesen volt-e érintkezés a játékosok között. Oktatását és használatát inkább egyesületi szinten sajátítják el a tanulók.

Gyakorlatok

  • A labda terelgetése a talajon nyitott tenyérrel oda – vissza guggolásban, terpeszülésben és más testhelyzetekben.
  • Két tanuló egymástól 1 méterre háttal és kissé oldalt állnak fel. A támadó felkészíti a labdát a felsődobáshoz, a védő pedig hátranyúlva óvatosan kisodorja a kezéből.
  • Két tanuló egymástól 1 méterre háttal és kissé oldalt állnak fel. A támadó keresztlépéssel felkészíti a labdát, a védő pedig hátrafele futva sodorja ki a támadó kezéből a szert.
  • Felállás párosával egymástól 1 méterre az egyik tanuló háttal a másik oldalt helyezkedik, a támadó egy lépésből beugrással lő, a védő hátrafelé felugorva a levegőben hajtja végre a kisodrást.

A halászás

A halászást az ellenfél átadásának megszerzésére alkalmazzuk. A védő játékosnak célszerű a mozgását úgy időzítenie, hogy a labdát átadó támadó játékos azt ne sejthesse meg, majd megfelelő ütemű hirtelen közbelépéssel megszerezni a labdát. Technikája, hogy a védő játékos a támadó átadást végző mozdulatával egy időben, gyors mozdulattal támad ki az átadás feltételezett irányába, ezután a labda röppályája útját keresztezve közelebbi kezével belenyúl az átadásba.

Az oktatás alapját különböző testhelyzetekből végrehajtott rövid és gyors futások képezik. A testnevelési játékok bizonyos csoportja (adogatójátékok, pontszerzők, stb.) a labda megszerzését, elkapását készítik elő. Labdaátadási helyzetekben nagyon fontos a megfelelő időzítés és a labda megszerzésére irányuló mozdulat ritmusa.

Gyakorlatok

  • Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8 – 9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak. Mindegyik mögött egy – egy védő helyezkedik, akik időnként a passzolók mögül előrelépve megpróbálják elütni vagy elfogni a labdát.
  • Két tanuló egymással szemben helyezkedik 8 – 9 méterre, egy kilépéssel, egykezes felső átadással továbbítják a labdát a társnak, de az adogatók mögötti védők kilépését észlelik a passzolók, akkor az átadást csellé módosíthatják.
  • Két támadó folyamatosan adogatja a labdát jobb és bal átlövő pozícióban, egy védő pedig a kapuelőtér vonalon helyezkedik, a dobómozdulat megkezdésekor a védő kitámad és a labda útjának keresztezésével igyekszik megszerezni az átadást.

A videók a Testnevelési Egyetem megbízásából a Széchenyi 2020 támogatásával készültek.

A labda elütése

A labda elütése is a labdaszerzés egyik módja. Lényege, hogy a védő játékos a támadó játékos labdavezetése vagy pattintott bejátszása elleni védekezése következményeként nyitott tenyérrel elüti a labdát, amikor az elhagyja a támadó kezét vagy visszafelé pattan a talajról. Az elütést előnyös megkísérelni akkor, amikor a labda elhagyja a talajt és fokozatosan lassulva emelkedik. A labda elütését erőteljes súlypont süllyesztéssel és határozott, de ugyanakkor lágy csuklómozdulattal hajtja végre a védekező játékos az ellenfélhez közelebbi kézzel. Az elütést végezhetjük visszarendeződés során és rendezett védelem felállása esetén is.

A sikertelen elütés főbb okai

  • a kilépés rossz időzítése
  • a kilépés lassú, rövid, vagy nem elég mély
  • nem a labdára irányul a mozdulat
  • a labdától távolabbi karjával nyúl keresztbe
  • túl közel lép a támadó játékoshoz
Twitter
YouTube
Instagram