Mint már korábban számos alkalommal megemlítettem, az utánpótlás-nevelés hosszú és felelősségteljes folyamat, amelynek szellemi irányítói maguk a nevelőedzők. Ki nagyobb, ki kevesebb időt tölt el ebben az időutazásban. Általánosságban egy egyesület, vagy sportklub keretein belül az edzők, életkortól függően, adják át egymásnak a gyerekeket. Persze az is előfordul, főleg az egyéni sportágakban, hogy egy edző végig elkísérheti, nevelheti tanítványát a felnőtt életkorig. Ez utóbbi azért szerencsésebb, mert a résztvevők annyira egymáshoz idomulnak az oktató-nevelő munka alatt, hogy maga a pedagógiai tény, azaz a tanár-tanítvány kapcsolat, hatékonyan illeszkedhet a folyamatba! Azonban ez hátrány is lehet, ha a kapcsolat sablonossá, kiismerhetővé és egysíkúvá válik, mert a sportoló nem kap folyamatosan új és újabb ingereket a fejlődése érdekében. Az egyesületi nevelőmunka nem lehet hatékony és eredményes, ha az értékrendek nem azonosak az edzők között! Értékrendek alatt azt értem, hogy mikor, milyen prioritásokat teszünk előtérbe az oktató-nevelőmunka során. Hiszen vannak követendő elvek a felnőtteknek és léteznek a gyerekek számára lényeges értékek! Ugyanakkor magának az egyesületnek is megvan a sajátos elképzelése az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban. Lényeges és rendkívül fontos a belső munkamorál megteremtése. Tehát az edzők, hogyan viszonyulnak az egyesületük elveihez, egymáshoz és a szülőkhöz? Hogyan dolgoznak, és mindezt hogyan kommunikálják egymás felé és a külvilágnak? Kimondottan hatékony és zökkenőmentes csak akkor lehet a nevelési folyamat ha, a szakemberek nemcsak a „mit tanítok?”, hanem a „hogyan tanítom?” kérdésekre, is közös tartalmat és egységes hangnemet választanak a tanítványaikkal szemben. Ennek megértetése és elfogadtatása a szakmáért felelős vezetőnek a feladata. Sok helyen a tanítás, vagy az oktatómunka létezik, de a nevelés nem tartozik a lényeges szempontok közé! Máshol, igen erőteljesen jelentkezik e nevelői szándék, csak maga a szakmaiság hagy némi kívánnivalót maga után! Minden ház másként főzi ugyanazt az ételt, de a végére az eredménynek egyezni kell! A folyamatok eltérhetnek időben, módszerekben, de a lényeg a végtermék! Jelenesetünkben, ez maga a kézilabdázó. Hiszen az a célunk, hogy játékosokat neveljünk az egyesület számára!
Fontos célhoz érkeztünk! Habár tudom, hogy sportolót akarok nevelni, mégis úgy kell a folyamatot elindítani, hogy ennek kifelé még a szikrája sem látszódhat! Ha ez a szikra rossz szellőt kap, olyan lángokká nőheti ki magát, amit nem leszünk képesek eloltani, és mielőtt élvezhetné pozitív hozadékát bármelyik szereplője ennek a folyamnak, a lángok olyan sebeket ejtenek, amit orvosolni már nem lehet! Legyen ez kapkodó edző, türelmetlen és elégedetlen szülő, vagy személyiségzavaros gyermek! Kisiskoláskorban nem kiválasztjuk a gyerekeket, hanem lekötjük Őket a sportágunk számára. A játékok alatt szeretetet és örömet szereznek, barátságokat kötnek egymással, a labdával és Velünk edzőkel! Általában 12-14 éves életkorra, az értelem és a testtudat arra szintre növi ki magát, hogy ne csak a vizuális, hanem a verbális emlékeket is szelektálni tudják a sportoló palánták. Így képesek testüket befolyásolni a mozgások alatt, mert izomzatuk is kellő fejlettséggel rendelkezik, nos, ettől az időszaktól kezd izgalmassá válni az oktatómunka! A nevelői tevékenység itt sem kerülheti el a figyelmünket, de a tanításnak előtérbe kell kerülnie, mint azt korábban a kisiskoláskorban, éppen fordítva értelmeztük! Tehát a szakmaiság, irányítottan, egy közös, egymásra épülő tematikára épüljön. Lépésenként adagoljuk tanítványainknak a fejlődésükhöz szükséges ingereket. Ebben az adagolásban, az azonos egyesületen belül is eltérések lehetnek az idő, a mennyiség, és a minőség tekintetében. Különösen igaz lehet akkor, amikor eltérő egyesületeket hasonlítunk össze. Nagyon lényeges, hogy minden más-más életkorral foglalkozó nevelőedző, vegye figyelembe az életkorra jellemző sajátosságokat, szenzitivitásokat, és ezt legfőképpen az egyén fejlődéséhez mérten közvetítse! Tanítás szempontjából, minden életkornak megvan a maga prioritása. Nemcsak a kollégáknak kell tiszteletben tartani az egymás iránti lojalitást, de a szülők számára is kellő felvilágosítást kell adni az oktatómunka fázisainak célkitűzéseiről.
Lényeges, és meghatározó időszak a 16 évesek csapatba állításának folyamata. Persze, mondhatnánk eddig is csapatban játszottak! Nos, ez igaz, de itt már az élettani folyamatok lényeges változásokat eredményeznek, hiszen a kronológiai és a biológiai életkorban történő eltérések eltűnnek, és kialakulnak a végleges tulajdonságok, amik meglepő átalakulásokat eredményezhetnek! Itt hívnám fel azoknak a felkészületlen edző kollégáknak a figyelmét arra, hogy mielőtt elkezdenék „sztárolni”, vagy kitüntető figyelmükkel „kiemelni” egyes gyerekeket 8-14 éves életkorban, ne tegyék, mert könnyen „visszanyalhat a fagyi”!
Legyünk alaposak, sokoldalúan felkészültek. Vizsgálódjunk a ránk bízott gyermekek élettani fejlődésükkel kapcsolatban! Mivé válhatnak, hová fejlődhetnek idővel ezek a gyerekek? A mai antropometriai mérésekkel előre meghatározható a várható testmagasság, a testalkat, a testtömeg, de ami fontos, teljes képet kaphatunk a sportágválasztásnál, vagy akár egy sportágon belül az adott posztok kiválasztására. Minden gyerek és minden felnőtt más, és ez így van rendjén! Azonban mindenkinek el kell fogadni az egy közösségen belüli viselkedési normákat, ahogy ezt átéli otthon, érzékelte az óvodai kiscsoportos foglalkozásokon, és megtanulta az iskola intézményeiben. Különösen fontos csapatjátékok esetében, hogy erre is kellő energiát és időt szenteljünk. Minden egyes korcsoport-, vagy edzőváltás, nem múlik el zökkenőmentesen. Időbe telik, míg egymásra hangolódnak a folyamat szereplői! Az erős csapat kialakítása érdekében az edzők elég gyakran előtérbe, vagy hátrébb sorolnak gyerekeket. Ennek káros hozadéka lehet a csapaton belüli ellentétek, az edző és játékosai közötti meg nem értések, vagy a szülők és edző közötti feszültségek kialakulása. A gyerekeket és az edzőket foglalkoztató intézménynek a feladata helyretenni a dolgokat! Persze mindez nem fajulna el, ha lenne tudatos párbeszéd már a kezdetekkor! Éppen ezért foglalkozni kell egyesületi szinten e témával, mert az utánpótlás-nevelés számára, az egyéniség kinevelése a legfontosabb cél, nem pedig a jó csapatok felállítása! A tehetség gondozás folyamata ne abból álljon, hogy kiemelünk és előtérbe helyezünk gyerekeket a többiekkel szemben! Ha ténylegesen ki akarjuk Őt emelni, akkor ezt úgy tegyük, hogy a többi gyerek ne sérüljön lelkileg! Hiszen mindenki látja, érzékeli, hogy a kiugró tehetségek mennyivel tudnak többet a társainál! Azt kell időben kideríteni, hogy ténylegesen tehetségek, vagy csak biológiailag 2–3 évvel megelőzik társaikat!
forrás: Zsiga Gyula / Szakmai szemmel
EGYÉP POSZTOK
A SIKER KULCSA TE MAGAD VAGY!
TANÍTÁSI FÁZISOK JELENTŐSÉGE A KEZDŐ ISKOLAI PEDAGÓGUSOK SZÁMÁRA
A BIZALOM ÉS AZ ÖNBIZALOM ÖSSZEFÜGGÉSE