Ha sport, akkor kézilabda

A KAPUSOK KÉPZÉSE / PÁLL TIBOR

A kézilabdázásban a védekezés hatékonysága, a védők és a kapus összehangolt, közös tevékenységének függvénye. Ezért könyvünk nem csak kapusedzőknek és edzőknek szól, hanem kapusoknak, akik önállóan is szeretnének gyakorolni, valamint védőjátékosoknak, akik jobban együtt akarnak működni kapusaikkal. Munkánk során igyekeztünk, hogy a gyakorlatanyag tartalmazzon – valamennyi pozícióból történő kapura lövés védéséhez kapcsolódó feladatokat. Felkészíthetjük a kapusokat különböző szituációkra, melyek a mérkőzéseken előfordulhatnak. Az ábrák és a védőmozdulatok leírása, mindenki számára könnyen értelmezhető. A gyakorlatok egyfajta irányt szabnak a kapusok felkészítéséhez, a saját elképzeléseink szerint. Ettől függetlenül, azonban mindegyik feladat továbbfejleszthető, variálható, számtalan, általunk sem alkalmazott lehetőséget rejt magában. Véleményünk szerint az a legfontosabb, hogy az alapok megtanulása és tökéletesítése mellett a kapusok az edzéseken egyre tudatosabb munkát végezzenek, valamint önmagukat nem kímélve, mérlegelés nélkül mindent megtegyenek azért, hogy a kaput megóvják a góltól. Azonban ahhoz, hogy a velük szemben támasztott elvárásoknak megfeleljenek, az edzéseken folyamatosan nagyon sokat kell dolgozni. Tudjuk, hogy nem lehet minden kapura lövést hárítani, de törekedni kell rá. A mai gyors kézilabdázásban gyakran nem lehet megállapítani, hogy milyen technikával védte a kapus a kapura lövést, hiszen sokszor nincs idő a mozdulat tiszta befejezéséhez. Ettől függetlenül a leírt technikát rendszeresen gyakorolni kell. Azonban a jól megtanult és begyakorolt technikáknál is fontosabb, hogy a kapus védés közben gondolkodjon és használja a fejét. Legyen tisztában saját maga és védője képességeivel, erényeivel és hibáival. Találja meg és alakítsa ki saját stílusát, amivel a legjobb teljesítményt tudja nyújtani. Ehhez a lépésről-lépésre megtervezhető munkához igyekszünk segítséget nyújtani, könyvünk gyakorlatanyagával, tíz fejezeten keresztül. – Szerzők

A folyamatosan magas szintű teljesítményre képes kézilabda kapus erős, laza, ruganyos, gyors, kiváló reflexű és jól elővételezésre képes (anticipáció). A kapuban feladatát szerényen, alázattal, a csapattársait és az ellenfelet tisztelve végzi. Az edzések és a mérkőzések tapasztalatait felhasználva, egyre tudatosabb védésre törekszik, ennek érdekében felvételről elemzi saját, mérkőzésen nyújtott teljesítményét. Folyamatosan készül az ellenfél taktikájából, elemzi a játékosok technikai tudását és kedvenc kapura lövési formáit. Az edzések során, a védőkkel való jó kapcsolat kialakítására nagy hangsúlyt fektet. Fontos, hogy a kapus vakmerő, bátor legyen, ne mérlegeljen, ha kell a testének bármely részével képes legyen félelem nélkül védeni. Hogy mindez a kapus felkészülésének része legyen, abban nagy szerepe van az edzőnek, aki mindezt irányítja. Az edzésmódszerek fejlődésével a mai kézilabdázás egyre dinamikusabb, gyorsabb játék, a kapusoknak ehhez megfelelően kell felkészülni. Az évek során kialakult védési technikákat folyamatosan fejleszteni, csiszolni kell. A mai kézilabda kapust egy akrobatának kell tekinteni, akinek meg kell tennie mindent azért, hogy megóvja a kapuját a góltól. Legyen a kapus két méter feletti vagy átlagos magasságú, tisztában kell lennie saját erősségeivel és gyengéivel. Minden edzésen a maximumra kell törekedni. A kapura lövésekre úgy kell mozdulnia, mint akinek az élete függ attól, ha nem védi ki, mert csak ilyen hozzáállással tud eredményesen, a csapatát segítve jól teljesíteni a mérkőzéseken. A játékosok fizikai ereje, gyorsasága és ezzel együtt a technikai tudása is nagyon széles skálán mozog. A mérkőzésenkénti gólok száma jelentős mértékben emelkedett. Kiemelkedően fontossá vált a kézilabda kapusok lélektani felkészültsége, mert a mérkőzések során gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. Az indításokból és ziccerekből kapott gólok után sem szabad letörni, hanem előre tekintve, önbizalommal kell a kapuban a feladatot ellátni. A mai játékban gyakori, hogy két jó időben kivédett labda a mérkőzés megnyerését jelentheti. – Bakos István volt válogatott kapus

megrendelés » telefon: +36 20 4823285 / e-mail: pall.tibi@citromail.hu

fizetés átutalással » számlaszám: 16200144-18512489

Twitter
YouTube
Instagram