Ha sport, akkor kézilabda

KÉZISKÖNYV KÉZISEKNEK – PÁLL TIBOR LEGÚJABB SZAKKÖNYVE

Ez már a tizedik alkalom, hogy próbálok gyakorlatanyaggal, ötletekkel segíteni azoknak, akik megtisztelnek a bizalmukkal. Ezúttal egy hosszabb szünet után jelentkezem ismét. Átestünk egy világjárványon, ami a mi szeretett sportágunkat is nagyban érintette. Túl vagyunk egy olimpián, több világversenyen, magyar szempontból felemás eredményekkel. Azt nem mondhatjuk, hogy a játék alapvetően megváltozott, de az apróbb jelzéseket mindig figyelni kell és alkalmazkodni azokhoz. Ami változatlan, az a kézilabdázás népszerűsége hazánkban, melynek megtartása mindannyiunk érdeke, és mi edzők sokat tehetünk ezért.

Ennek egyik feltétele az, hogy saját magunkat is folyamatosan tovább képezzük. Ebben szeretnék segíteni könyvemmel és továbbra is javaslom, hogy nézzünk a gyakorlatok mögé és merítsünk belőlük új ötleteket. Mert egy új ötlet tíz-tizenöt új gyakorlatot jelenthet. Az edzők munkája azonban nemcsak az edzések és mérkőzések levezetéséből áll. Az ezekre történő felkészülés és felkészítés csak az egyik összetevő. Fontos, hogy az utólagos elemzéseket is elvégezzük, mert csak így léphetünk előre.

A könyv három fejezete különféle célokat szolgál. Az elsőben ismert, azonban nálunk eddig kevésbé alkalmazott edzésmódszereket igyekszem felvázolni. A magas intenzitású intervallum edzés gyakorlatait, saját ötletek alapján fejlesztettem ki és két csapat felkészítésében is alkalmaztam, jó eredménnyel. A másodikban külföldi edzők ötleteiből kidolgozott, gyakran továbbfejlesztett feladatok következnek. Biztosan mindenki talál benne érdekes újításokat, olyan paneleket, melyeket az edzéstervezésben felhasználhat.

Saját munkámban a tényleges edzői tevékenységet, a videófelvételek alapján végzett mérkőzéselemzés, felkészítés és minden ide sorolható teendő vette át. Foglalkozom hazai bajnokságokban, nemzetközi kupákban és világversenyeken játszott mérkőzésekkel női, valamint férfi vonalon egyaránt. Azt hiszem, hogy megfigyeléseimet továbbadva sokat tudok segíteni kollégáimnak, akár tapasztalatlanok, akár gyakorlottak e témában. Végül pedig a terveimről írnék néhány gondolatot. Úgy látom, hogy a papíralapú, lapozható formában olvasható munkák helyét lassan, de biztosan átveszik az e-könyvek, amit minden korosztály egyre inkább elfogad. Azt hiszem, hogy számomra is ez lesz a követendő irány.

megrendelés » telefon: +36 20 4823285 / e-mail: pall.tibi121@gmail.com

fizetés átutalással » számlaszám: 16200144-18512489

Twitter
YouTube
Instagram