Mivel nagyon szerettünk volna elindulni az Európa Bajnokságon, úgy éreztük kell a nemzetközi megmérettetés. Mivel nem csak nálunk, de a világon meglehetősen gyerekcipőben járt még a sportág, így megpróbáltunk a régi „terem” kapcsolatainkra támaszkodni. Ezen kívül szempont volt az is, hogy a hozzánk érkezők egyértelműen ismerjék már a nemzetközi trendeket. Így sikerült elhoznunk a Portovik Juzsnij csapatát, akik az Odesszai Kikötő által szponzorált teremkézilabda klub volt, az ukrán első osztályból. A 2000-es évektől folyamatosan dobogósok voltak és Európa Kupában is indultak. Ők hasonlóan más szovjet utódállamokhoz, láttak fantáziát ebben a sportágban és az elsők között belevágtak. Emlékezzünk csak, az első EB aranyat a férfiaknál a beloruszok nyerték, akik a Világjátékokról (2001 Akita, Japán) is aranyérmet hoztak csakúgy, mint az ukrán nők.

Szóval egy komplett felnőtt, első osztályú dobogós terem csapat érkezett hozzánk a strandra. Pörögtek, kínaiztak, csak tátott szájjal néztük őket. A sebességükről nem is beszélve. De igyekeztünk minél többet ellesni tőlük, tanulni a szabályokat és a trükköket. Számunkra maga az élmény, hogy egy ilyen magas szinten játszó csapat eljött hozzánk, megfizethetetlen volt a tanulásunk szempontjából. Emberileg is kedvesek, aranyosak voltak, nagyon jól érezték magukat nálunk. Kisebb nyelvi nehézségek néha adódtak, de a sportbarátság ezeket könnyen áthidalta.

Később a világversenyeken is sokat találkoztunk velük, már, mint ukrán válogatott és akkor már nem mindig ők jöttek le győztesen a pályáról. Ettől még a mai napig is nagyon jó a kapcsolatunk velük, örömmel üdvözöljük egymást a versenyeken.