A labdaátadások különféle helyzetekben és mozgások közben, alatt történik a mérkőzések alkalmával. Álló helyzetben, szemben egymással, ez figyelhető meg legritkábban. Talán ilyen eset nincs is! Már a gyerekek esetében is mélységi és szélességi, azaz, oldal és hátsó irányból érkező labdák elkapása kerül túlsúlyba. Azonban a kezdetek kezdetén, célszerű szemben állva gyakoroltatni a gyerekeket, hiszen jelen esetben nem csak az elkapás, hanem a labda felkészítése, és maga a hajító mozdulat helyes technikájának elsajátítása is lényeges lehet. Célszerű ezt a folyamatot addig erőltetni, amíg a dobások sebessége, ereje, pontossága és a távolság növelése, egyidejűleg sem jelent problémát. Majd következik az oldal irányból érkező labda átadások és elkapásainak tárháza, amit a pálya bármelyik szegmensében képesek vagyunk gyakoroltatni tanítványainkkal.
A testtartás, vélhetően a felsőtest dobás irányba fordítása, a labdát birtokló kar, ellen oldali lábának kilépése, illetve a labda kidobáshoz igazodó felkészítésnek, együtt történő gyakoroltatása a legnehezebb feladatok egyike. Sokan úgy vélik ez természetes, és a folyamatok velejárója a tanítás alatt. Nos, hiba, ha ezt gondolja bárki! Felerősödik a felelősség tudat abban az esetben, amikor majd rátérünk a „V”, vagy a háromszög alakban történő mozgások sulykolásához. Azért van ennek akkora jelentősége, mert amikor a cselek tanítása kapcsán, nem fogják érezni játékosaink sem a teret, sem az egy időegység alatt történő súlypont váltást és a labda felkészítését, jusson eszükbe az előbb leírtak jelentősége! A háromszög, vagy „V” alakban történő mozgás, mindennapos gyakorlás tárgya a képzésnek. Bonyolult technika a kisgyermekek számára! Mikor mozgok előre a labdáért, mi az az idő, ami adva van az átadásra, és hogyan mozgok hátra a labda elhajítása után? Nem közben! Ebben a mozgás irányban tanítjuk a védelemben történő alapmozgást is, hiszen fellép, vagy kitámad és visszahúzódik, vagy behátrál. A gyerekek többsége a tanulás elején szinte ugrálnak, mint a „bakkecskék” az oldalazó, vagy keresztező lépések helyett. Persze, hogy ezt is meg kell tanítani nekik, mint mindent, ami nem természetes nekik!
A „V” alakban való együtt mozgás a következő feladat, amit tanítani kell. Két játékosom együtt mozog, jobbra fel, vissza, majd balra fel és vissza. Jelek, jelzések mentén teszik ezt, eleinte egy harmadik előttük álló segítővel, aki tempóra adja, majd visszakapja a mozgásban lévő gyerekek labdáját. Lényeges a tempó, a mozgás sebessége, iránya és a legfontosabb, hogy a gyerekek érezzék meg, mikor és hogyan kell felkészíteni, majd átdobni a társának a labdát. Éppen ezért szükséges a feladó beiktatása. A következő tanulási tény, a labda átadás utáni hátráló lépések megéreztetése. Labdával a kézben soha nem mozgunk hátra! Minden egyes fellépés alatt arra is ügyeljünk majd, hogy a felsőtest a társ, (vagy ha ez védekező mozgásban kerül gyakorlásra) a labdás támadójával forduljon szembe! Amikor egy értelmileg és testtudatilag is magasabb életkorba léptek tanítványaink, elhagyhatóvá válik a feladó szerepeltetése. Lényeges szempont az együtt mozgás ritmusa. A lábak helyzete lényeges szempont, mert az irányokhoz igazodva kerülnek előre, váltva, hol a jobb, majd a bal! Minden ebből a mozgásból indul ki! Ezek a mozgások jelentik a felállt védelem és a támadó alapmozgás lényegét!
Gyakoroltathatjuk a bemelegítő futások alatt, elhelyezett tárgyak megkerülése kapcsán, de kis csoportban, játékok formájában és párban, az edzések fő részében is. Eleinte engedjük, hogy a lábaikat figyeljék, de folyamatosan követeljük meg, hogy a tekintetük előre a kapu, vagy a támadás irányába kerüljön. Ismételten szeretném kiemelni, hogy a mérkőzések alatti a labda átadások 70-80 % ezekben a mozgásokban realizálódik. A fennmaradt 20-30% a mélységből és jószerivel hátulról érkező átadások játsszák a főszerepet, főleg a közvetlen és a közvetett indítások alkalmával. De ezek részletezését majd a második részben fogom taglalni. Minden előkészítő, vagy rávezető játék akkor kezd „haldokolni”, vagy hatástalanná válni, amikor a gyerekek, vagy játékosaink nem akarnak, vagy igazából nem is tudnak a labda helyétől függetlenül, úgynevezett szabad területre mozogni. Követik a labda irányát, egy labdatartó játék során és nem a támadótól üres helyre igyekszik. Az is előfordul, hogy nagyon távolinak érzik a védőtől szabad területet, és így könnyen előfordulhat, hogy igen szűk helyre szorul be a játék.
Következő nehézségi fokozat a mélységből érkező labda nélküli játékos megjátszhatósága. Hiszen vagy hátulról, vagy egy távolabbi helyről, de nem egyértelműen szemből érkezik a társa. Ilyen esetben, nem csak a távolság, de a mozgás sebessége is nehezíti a labda pontos útját és a magát a labdafogást is. A védő mozgása és helyezkedése lehet a következő nehézségi fok.
Gyakran látjuk kisiskolás, de még a gyermekbajnoki mérkőzéseken is, hogy a támadók állnak és nem mozognak a felállt védelemmel szemben. Az sem ritka eset, hogy a labdát birtokló játékos, képtelen a labdát a társának adni szélességi irányban, mert közéjük helyezkedik egy védőjátékos. Igyekszik a védő felett átívelni, de ezek általában pontatlanok. Hasonló pontatlan megoldás kerekedik ki abból a hosszú labda átadásból is, amit a labda nélküli játékos hátulról, szinte vele egy vonalból kap a társától. Általában ezek, labdaszerzést, vagy egy kapuskidobást követően szokott előfordulni. Túl nagy az ív, vagy kicsi a dobás ereje, vagy háton dobja a labda nélküli futó társát. A lényeg, hogy a labda pontatlan. Célszerű az előbb felsorakoztatott példákat, edzéskörülmények között gyakorolni. A gyakorlást minden esetben az egyszerűbb feladatokkal kezdjük el! Kisebb távolság térben, és minimalizálni a figyelem megosztottságát. Eleinte egy, majd később nehezebb körülményeket is kreálhatunk a gyerekek számára. Ebben a gyakorlásban, arra is lényeges odafigyelni, hogy a labdát továbbító játékos, mindezt hogyan teszi. Nem helyes, ha nyújtott lábbal, és a dobásiránytól elforduló vállal igyekszik, alig felkészített labdát elhajítani. Ebben a helyzetben, inkább löki, mint hajítaná a labdát. Nincs idő, kapkod és nem „áll bele a dobásba”, szoktuk mondani. A másik gyakran előforduló hiba, ha a hajító kar könyökben annyira hajlított állapotban van, hogy a kidobás pillanatában a labdát markoló csukló, a könyök felett marad jóval, így a labda nagy ívben repül ki a kézből.
Az átadások gyakorlásánál, csak úgy, mint az eltérő posztokról történő kapura lövések esetén, célszerű kijavítani, átbeszélni tanítványainkkal, hogy milyen módon kell a labdát felkészíteni a hajításhoz. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a gyorsaság, vagy a távolság, de olykor az irány függvényében, rövid, vagy hosszú úton készítik fel a labdát az átadáshoz. Kezdetben, jól látható jelekkel, tárgyakkal tegyük szemléletessé tanítványainknak a dobások pontos irányát és távolságát. Ezzel megteremtjük és elősegítjük a pontos térlátást és az ezzel járó helyes döntést. A tanítvány ilyen módon, a dobás tempójára jobban képes ügyelni. A hátulról érkező labda átadások kapcsán felmerül egy másik hibaforrás, a labdát elkapó játékos testének, karjainak helyzete, illetve az átvevő helyre érkezésének tempója. Ez a hibaforrás is elég gyakori előfordulással bír. Nem mindegy, hogy milyen irányban fordul az érkező labda irányába felsőtesttel. Minden esetben a terem közepe felé forduljon! Ezzel egy időben, a labda elkapásához szükséges a törzs elfordulása. Ezt az oldal vonalhoz közeli láb előre történő lépésével, képes megteremteni. Lehetőleg a súlypontja is kerüljön lejjebb a haránt terpeszben. A karok nyúljanak az érkező labda irányába, majd a labda megfogását követően, a hátul lévő láb előre lépésével, forduljon be a felsőtest a futás irányába újból.
forrás: Zsiga Gyula / Szakmai szemmel
EGYÉP POSZTOK
A SIKER KULCSA TE MAGAD VAGY!
TANÍTÁSI FÁZISOK JELENTŐSÉGE A KEZDŐ ISKOLAI PEDAGÓGUSOK SZÁMÁRA
A BIZALOM ÉS AZ ÖNBIZALOM ÖSSZEFÜGGÉSE