2022.01.21.

Ha sport, akkor kézilabda

Védő feladatkörök

Védő feladatkörök

Fotó: Cseh Péter

Védekezésben különösen igaz az a megállapítás, miszerint a legerősebb lánc is csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez a kézilabdában annyit jelent, hogy bármilyen jól védekezhet az összes játékos, ha csak egy társuk is sorozatosan képtelen ellátni védőfeladatát, az egész védelem sebezhetővé, hatástalanná válik. Ezért védekezésben fokozott jelentőségű minden egyes játékos egyéni felkészültsége, egy-egy elleni hatásos védekezése, felelősségérzete, valamint játékfegyelme és ezek a tényezők egyben biztosítják a megfelelő alapot a csapat taktikai tervének megvalósításához. Ugyanakkor a játék fejlődése során kialakult védő feladatkörök lehetőséget adnak a különböző pszichofizikális, technikai és taktikai képességekkel rendelkező játékosoknak, hogy védőtevékenységüket a számukra legmegfelelőbb pozícióban fejtsék ki. A védekezés feladatkörei a külső védő, a belső védő, az előretolt védő, valamint a kapus, aki speciális védőfeladatot lát el.

Meglehet, minden egyes feladatkörnek megvannak a speciális technikai, taktikai elemei, a csapatjáték érdekében azonban valamennyi játékosnak a következő általános feladatokat kell a saját pozíciójában megoldania:

  • Helyezkedés – A megfelelő védőpozíció mielőbbi felvétele és a mozgásterületnek megfelelő, olyan gazdaságos alapmozgás kialakítása, ami mindenkor és minden irányban lehetővé teszi a közbeavatkozást.
  • Fő védőfeladat – A védekezés technikai-taktikai elemeit felhasználva az ellenfél feltartóztatásával vagy a labda megszerzésével a támadók gólszerzési kísérleteinek megakadályozása.
  • Csapattársak segítése – A fő védőfeladat ellátása mellett a védőtársak tevékenységének hatékony támogatása.

A külső védő

Külső védő pozícióban elsősorban alacsony-középmagas, kielégítő lábmunkával rendelkező, gyorsan induló játékos szerepeltethető hatásosan. Ezen tulajdonságok nemcsak a védőfeladatok ellátásához szükségesek, de jó alapot biztosítanak a gyors induláshoz is, aminek ez a pozíció a fő színtere, kiindulópontja. Szervezett védekezésben a külső ők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem két szélén, külső oldalán igyekeznek kifejteni. Ez az az elhelyezkedés, amiből az elnevezés ered Bal külső (B1) és Jobb külső (J1).

A külső védő elsődleges feladata, hogy a mozgáskörzetében tartózkodó szélsőt vagy az ideiglenesen odaérkező egyéb támadót területvédekezéssel, vagy ideiglenes emberfogással semlegesítse, mozgáslehetőségeit korlátozza, akadályozza meg a gólszerzést, esetleg, ha alkalom adódik rá, tegyen kísérletet a labda megszerzésére. Védőfeladatát viszonylag megkönnyíti, hogy a szélsők ebből a pozíció ritkán, vagy csak kivételes helyzetben vállalkoznak átlövésre, és inkább áttöréssel igyekeznek közeli kapura lövési lehetőséget kialakítani.

Talajon mozgó támadóval szemben olyan gazdaságos alapmozgással rendelkezzen a védő, ami lehetővé teszi a támadójátékos folyamatos ellenőrzés alatt tartását. Levegőben mozgó támadóval szemben a védő törekedjen a biztos egyensúlyi és támaszhelyzet megőrzésére, és csak akkor hagyja el a talajt, ha azt a labdaszerzés vagy a sáncolás szükségessé teszi. Csökkent védekezési területének következtében a külső védő nemcsak hogy segíthet, de segítenie kell társai védőtevékenységét. Oldalazó mozgással követve a labda útját, kissé adja fel a saját védőterületét, húzódjon kissé közép felé, és kilépő társa helyére mozgással, a beálló átmeneti őrzésével vagy az ellenfél helycseréje esetén váltással segítse ki védőtársait.

A belső védő

Belső védő feladatkörben elsősorban magas, erős, jó lábmunkával és helyezkedési érzékkel rendelkező, egészségesen agresszív, keményen védekező játékos lehet eredményes. Ezek a tulajdonságok nélkülözhetetlenek a nagy lendülettel kapura törő, erős, nagy testű átlövők feltartóztatására, átlövési, illetve áttörési kísérleteinek meghiúsítására. Szervezett védekezésben a belső védők a fő védelmi vonalban foglalják el helyüket, és védőtevékenységüket a védelem belső, középső szektorában igyekeznek kifejteni. Ez az elhelyezkedés az, amiből az elnevezés ered Bal belső (Bb), Középső belső (Kb) és Jobb belső (Jb) védő, de gyakran használt a „2-es védő” (B2/J2), illetve a „3-as védő” (B3/J3) megjelölés is.

A belső védők fő mozgásiránya a zónázó feladatkörnek megfelelően elsősorban a kapuelőtér-vonallal párhuzamos, oldalazó mozgás, melyet alkalomszerű kilépések szakítanak meg. Mindehhez a védő alaphelyzet, illetve alapmozgás biztosítja a megfelelő bázist, ami minden irányba lehetővé teszi a gyors megindulást és közbeavatkozást. A belső védők elsődleges feladata az ellenfél átlövőinek zónázással, illetve alkalmi emberfogással történő feltartóztatása, mozgáslehetőségeinek korlátozása, gólszerzési kísérleteinek megakadályozása, esetleg a labda megszerzése. Emellett – központi elhelyezkedésükből adódóan – a középső védőknek a védekezés szervezéséből és irányításából is ki kell venniük a részüket.

A belső védők feladatát megnehezíti, hogy a védőterületük a gólszerzés szempontjából a pálya legfrekventáltabb része, kedvező fekvése miatt a támadásfelépítés, valamint az átlövési és áttörési kísérletek fő színtere. A talajon mozgó átlövőket célszerű jó talajkontaktussal, folyamatos oldalazó mozgással követni, állandó ellenőrzés alatt tartani, valamint kapura törési kíséreteik esetén kilépéssel, ütközéssel a labda megjátszását megakadályozni. Mivel az átlövők nagy többsége rendszerint magas, erős testfelépítésű, a gyors mozgásban lévő nagy testtömeget nagyon nehéz megállítani. Ezért nagy lendülettel érkező támadó esetén alapelv, hogy a védő a dobókézzel ellentétes oldalon támassza ki a labdás játékos csípőjét, másik kezével pedig erősen fogja meg a dobókéz felkarját úgy, hogy azzal a támadó mindenféle kapura lövési vagy labdatovábbítási kísérletét meg tudja akadályozni, valamint az ütközésből származó esetleges sérülést meg tudja előzni. A levegőben mozgó, kapura lövő ellenféllel szemben először meg kell kísérelni ütközéssel történő megállítását. Jó ütemű felugrást követően célszerű mellel ütközni, majd a dobókarral ellentétes csípő, valamint a dobófelkar megfogásával enyhe szabálytalanság árán a talajra kényszeríteni a támadót.

A védőjátékos a levegőbe ugorva elveszti biztos támaszhelyzetét, ezért a felugrásos sáncolásra csak akkor vállalkozzon, ha talajról nem érhető el a labda. Jól időzített, erőteljes felugrással úgy hajtsa végre a sáncolást a védő, hogy az ugrás csúcsán vagy közvetlenül előtte érintse a labdát, mert ezzel növelhető az eltakart kapufelület, valamint csökkenthető a labda ütésének ereje. Mivel a beállók állandóan a kapuelőtérvonal közelében tartózkodnak, különös gondot kell fordítania őrzésükre, átadására-átvételére, valamint a labdaátvétel megakadályozására.

A belső védők kiterjedt védőterülete nemcsak lehetővé teszi, de egyenesen megkívánja a védők összehangolt munkáját és egymás kisegítését. Az ellenfél változatos kombinációi és folyamatos támadásépítése kizárja, hogy egy belső védő csak a saját területét védje. Amennyiben azt a játékszituáció megköveteli, néha rugalmasan helyet kell cserélni, és ki kell segíteni a hátrányos helyzetbe került védőtársakat. Különösen a beálló elleni védekezésben az elzárások különböző fajtái ellen vagy az átlövések csoportos sáncolásánál a szomszédos belső védők segítése, összeszokottsága az eredményes védőjáték alapfeltétele. Emellett a belső védő közvetlen játékkapcsolatban áll mind a külső, mind pedig az előretolt védővel, és ideiglenes helycserével hosszabb-rövidebb ideig zavaró, emberfogó vagy külső védő feladatot is ellát.

Fotó: Cseh Péter

Az előretolt védő

Előretolt védő feladatkörben elsősorban középmagas, magas, átlagos testfelépítésű, robbanékony, rendkívül jó lábmunkával és elővételező készséggel rendelkező játékos alkalmazható eredményesen. Ezek a tulajdonságok szükségesek az ellenfél mozgásához igazított gyors irány- és helyzetváltoztatásokhoz, a gyakran adódó ütközésekhez, az ellenfél gólveszélyes játékosának semlegesítéséhez vagy a labdaszerzés megkísérléséhez. Szervezett védekezésben az előretolt védők a fő védekezési vonal előtt, az előretolt védelmi vonalban foglalják el helyüket, és a zónázó védők előtt igyekeznek kifejteni védőtevékenységüket. Ez az elhelyezkedés az, amiből az elnevezés ered Előretolt védő (E). Az előretolt védő mozgásterülete meglehetősen nyitott, fő mozgásirányát elsősorban az határozza meg, hogy milyen feladatot lát el. Egyéni emberfogásnál mozgásirányát az őrzött játékos haladási iránya határozza meg, míg zavaró feladatkörben a játékos mozgása gyakorlatilag minden irányra kiterjed. Az előretolt védő elsődleges feladata az ellenfél egy gólveszélyes játékosának személy szerinti őrzésével vagy a támadásépítés zavarásával – a támadások mintegy megszűrése, az elsődleges támadószándék meghiúsítása, és állandó készenlét a labdaszerzésre.

Emberfogó feladatkörben, vegyes védekezésnél a védő úgy helyezkedjen szembe támadójával, hogy minden irányú mozgását, de különösen a kapura törését szabályos ütközéssel, testtel tudja megakadályozni. A taktikai utasításnak megfelelően testközelből vagy kis távolságból tartsa szemmel támadóját, miközben periférikus látással állandóan kísérje a labda útját és a játékosok mozgását. Célszerű a támadót minél távolabb tartani a kaputól, lehetőleg kivonni a gólveszélyes területről, ezáltal ugyanis jelentősen csökken a lehetősége a labda átvételére és így az aktív játékba kerülésre. Meglehet, elsődleges feladata a támadójátékos személy szerinti őrzése, az előretolt védő ne mondjon le a labdaszerzés lehetőségéről sem, de csak akkor tegyen arra kísérletet, ha nem jár kockázattal, és nem veszélyezteti fő taktikai feladatának ellátását.

Zavaró feladatkörben, területvédekezésnél az előretolt védő úgy helyezkedjen el zónázó társai előtt, hogy pusztán jelenlétével akadályozza egyrészt a támadók mozgását, másrészt a labdatovábbítás útját és így a támadásszervezést. Ezért célszerű, ha a védő mély alaphelyzetben – mintegy beépülve a támadás második vonalába – mindig a labda útjával szemben helyezkedik és karjainak mozgatásával folyamatosan zavarja a támadók tájékozódását, valamint a labdajáratást. Ebben a feladatkörben van a legtöbb lehetőség a labdaszerzésre, amit a játékos álcázott helyezkedéssel, jó ütemű közbelépéssel, a labdaszerzési technikák egyikével kísérelhet meg. Az előretolt védő intenzív lábmunkával mindig oda igyekezzen helyezkedni, ahol a támadás súlypontozódik, ily módon alkalmi számbeli előnyt teremtve puszta jelenlétével vagy ütközéssel csökkentheti az átlövés, áttörés és bejátszás lehetőségét.

Attól függetlenül, hogy emberfogó vagy zavaró szerepkört tölt be az előretolt védő, törekedjen arra, hogy legalább egy támadójátékost mindig semlegesítsen. Ellenkező esetben ugyanis az előretolt védő átjátszásával a támadók számbeli előnybe kerülnek a csökkentett számú zónázó védőkkel szemben, ami gólhelyzethez vezethet. Ebben a szerepkörben ugyancsak fokozottan kell számítani arra, hogy a támadók elzárással igyekeznek utat nyitni az emberfogással őrzött játékostársuknak, vagy megpróbálják a zavaró védőt kizárni a játékból. Ezért jó tájékozódással, megfelelő helyezkedéssel az előretolt védő legyen kész az elzárások különböző formái – különösen a kísérő elzárás és az elzárásba vezetés – elleni átcsúszással, kerüléssel, váltással történő védekezésre. Kiterjedt mozgásterülete, szabad elhelyezkedése és viszonylag kötetlen mozgáslehetőségei következtében az előretolt védőnek ideális lehetősége van a védőtársak kisegítésére. Lévén a támadásokkal szembeni első szűrő, a kapura törések zavarása, gyengítése, esetleg megakadályozása már eleve nagy segítség a zónázó belső védőknek. Ennek megfelelően az előretolt védő elsősorban a zónázó belső védőkkel, illetve két előretolt védő esetén hasonló szerepkört ellátó társával van közvetlen játékkapcsolatban, de szükség esetén – főként váltás útján – időlegesen a külső védővel is aktív kapcsolatba kerül.

A kapus

Fotó: Cseh Péter

Kézilabdában és különösen védekezésben a kapus kiemelt fontosságú feladatkört tölt be. A kapura érkező labdák hárításával meghatározza az eredmény alakulását, jelentősen befolyásolhatja csapata játékát, a játékostársak önbizalmát és egész teljesítményét, sőt védéseivel mérkőzések sorsát döntheti el. Továbbá – lévén a legutolsó akadály a támadók előtt – védőtársai közül a kapus felelőssége a legnagyobbEzért ennek a szerepkörnek az eredményes betöltése különleges személyiségjegyeket igényel. Átlagos vagy átlagon felüli magasság, különösen nagymértékű hajlékonyság, rugalmasság, kitűnő reflexek, erős idegzet, kiegyensúlyozott lelkiállapot, bátorság, önbizalom, határozottság, jó helyzetfelismerési és anticipációs képesség – de mindenekelőtt kedv és elhivatottság a védéshezSzervezett védekezésben a kapus a fő védelmi vonal mögött, a kapuelőtérben foglalja el a helyét, és elsősorban a kapu előtt, annak védésével fejti ki speciális tevékenységét. Ez az elhelyezkedés, amiből az elnevezés ered Kapus (K).

A szerepkörére vonatkozó speciális játékszabályok, illetve a védendő kapufelület nagysága meghatározza a kapus mozgásterületét. Fő mozgásirányát a labdajáratás útja határozza meg, melyet a gólvonal közelében, egy ellipszis alakú pályán, apró oldalazó lépésekkel követ. Speciális alaphelyzete és alapmozgása lehetővé teszi, hogy a hárítás szempontjából a kapu legelőnyösebb pontján készüljön föl a lövés semlegesítésére, és a megfelelő védőtechnika alkalmazásával testtel vagy testközelben hárítsa a kapura érkező labdákat. A kapus elsődleges védőfeladata – a kapura érkező lövések védése által – az ellenfél gólszerzésének megakadályozása. Feladatának ellátására a játék fejlődése során speciális kapuvédési technikák alakultak ki. Ezeket a technikákat aztán az érkező labda helyzetének és a lövés fajtájának megfelelően alkalmazhatja a kapus. A védés során azonban a biztonság és a gyors indítás érdekében minden esetben legyen szempont az egyszerűségre és célszerűségre törekvés, amit sem a látványosság, sem pedig a kapuséni ambíciója nem szoríthat háttérbe. Pozíciójából adódóan a kapusnak van a legjobb rálátása a védelemre és a támadójáték alakulására, ezért fő védőfeladata mellett szerepkörének további fontos része a védelem irányítása is. Rövid, tömör szóbeli utasításokkal a kapus fontos támpontokat adhat védőtársai mozgásához, ezzel jelentősen segítheti hatékony védekezésüket, és közvetett módon megkönnyítheti saját védőtevékenységét. Különösen fontos a védők háta mögött mozgó beálló helyezkedésének és pillanatnyi helyzetének állandó közlése, valamint szabaddobásoknál a sorfal megfelelő felállítása. Ezen tevékenységén keresztül a kapus tulajdonképpen a fő védelmi vonal valamennyi játékosával közvetlen játékkapcsolatba kerül, ily módon kölcsönösen segítve egymás védőmunkáját és erősítve a védekezés hatékonyságát.

Twitter
YouTube
Instagram